2019. március 24., vasárnap

Puncs torta

Piskóta torta lap
6 tojás
6 kanál cukor,
8 kanál liszt,
2 kanál víz
pici szódabikarbóna

Sárgabarack lekvár

Puncs krém
fél doboz mascarpone
3 ek cukor,
pici piros szörp,
1 tk rum
piros étel festék

Máz
2 tábla fehér csoki
1 tojás
50 g margarin
pici piros szörp,
piros étel festék

A szokásos módon piskótát sütünk egy kapcsos tortaformában. Azért hogy szép maradjon a tortánk amikor a formából kivesszük, tegyünk bele méretre vágott sütőpapírt. (Vágjunk egy kerek lapot és kőrbe a palástot) Öntsük bele a tésztát és kb.150 fokon süssük tű próbáig. Még így is egy kicsit összeseik de mégis klassz magas torta alapunk lesz.
A megsült piskótát kettévágjuk és kiszedjük a belsejét amit piros színű szörpbe és rumba áztatunk.
A tortalap mindkét felét sárgabarack lekvárral megkenjük.
A puncs krém felét rákenjük, és rászórjuk a beáztatott piskóta darabokat. Újra krém következik, majd óvatosan ráemeljük a torta lap másik felét.
A tetejére rácsorgatjuk a piros csoki krémet. jól lehűtjük.

Puncs krém
A mascarponét a cukorral a rummal szörppel habosra keverjük.

Fehér csoki krém piros
A tojást a fehér csokival összefőzzük és amint kicsit kihűlt akkor keverjük bele a vajat és habverővel krémesítjük, belekeverjük a szörpöt és az étel festéket.  Betesszük a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor rakjuk csak a tortára.

Mályva cukorral díszíthetjük

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti