2012. január 13., péntek

Croissant

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 1 pohár joghurt vagy kefir (140 g), 2 dl tej, 1 kk só, 4-5 ek. cukor, 2 tojás, 5 dkg élesztő, 25 dkg hideg vaj, 1 tojás a kenéshez
A hozzávalókból, a vaj kivételével tésztát dagasztottam, majd hűtőbe tettem 1-1,5 órára. Ezután nyolc egyforma darabba vágom, gömbölyítem őket, majd mindet kinyújtom jó vékonyra, kör alakúra.. A hideg vajat sajt reszelőn lereszeltem és körülbelül 7 egyenlő kupacra osztottam. Az első kinyújtott lapra szórtam egy adagot, rátettem a következő lapot, erre jött megint vaj, megint lap, így tovább, míg el nem fogyott. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj. Ezután a tésztát kinyújtottam, olyan 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágtam (lehet 20 is, akkor kisebb kiflik lesznek).
Feltekertem őket, majd sütő papírral bélelt tepsire ültettem. Most mentek egy éjszakára a hűtőbe, majd reggel tojással lekentem, hideg sütőben kezdtem sütni, 180 fokra állítva, kb. 25-30 percig.
Ha nem éjszakáztatom, akkor hagyom őket duplájára kelni, tojással lekenve mennek a 180 fokra előmelegített sütőbe, kb. 15 percre.
Finom natúran is, de lehet reszelni rá sajtot vagy bele tenni sajt kockákat. Közepébe csoki darabokat, lekvárt és még ki amit szeret.
Az eredeti recept Limaránál található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti