2016. november 26., szombat

Sütőtökös brownie


3 tojás
3 kanál liszt
3 kanál cukor
100 g étcsokoládé
100 g vaj
pici szódabikarbóna és sütőpor
350 g sütőtök

A tojásokat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet a sütőport, szódabikarbónát és a sült tököt. Addig keverjük amíg egynemű masszát kapunk. Beleöntjük az olvasztott vajat, és az olvasztott csokoládét, elkeverjük ezekkel is. Szilikonnal bélelt tepsibe öntjük és 180 fokon tűpróbáig sütjük.

2016. szeptember 20., kedd

Áfonyás pite


Hozzávalók:
a piskótához:
18 dkg cukor
18 dkg liszt
4 tojás
8 kanál víz
1 mokkáskanálnyi sütőpor
a citromos áfonya mártáshoz:
1,5 csésze friss vagy fagyasztott áfonya (meggyből is isteni!)
1 nagy citrom reszelt héja és leve (1 teáskanál héj, és 1 evőkanál citromlé)
negyed csésze cukor
2 teáskanál kukoricakeményítő
fél teáskanál vanília-kivonat
a tetejére:
25 dkg krémes túró
2 evőkanál citromlé és 1 citrom héja reszelve
200 tejszín, amit könnyű felverni (ha tejszínből készül, ízlés szerint kevés cukrot adjunk hozzá)

A tojásokat ketté választjuk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Egy másik tálban a sárgáját a cukorral alaposan kikeverjük, majd a habhoz adjuk. Belekanalazzuk a vizet, majd beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet. Az egészet egyneművé keverjük, és egy közepes méretű, hosszúkás szilikonlapos tepsibe tesszük. Az előmelegített ütőben szép aranybarnára sütjük (tűpróba!) Ha szép aranybarna, már kész is van, tűpróbával nem árt ellenőrizni.
Időközben előkészítjük a citromos áfonya mártást. Egy közepes fazékba tesszük az áfonyát, a citromlét, a cukrot, a kukoricakeményítőt. Összekeverjük, majd közepes lángon főzni kezdjük. Addig főzzük, amíg a keverék buborékozni nem kezd és besűrűsödik (kb. 12 perc fagyasztott, 6 perc friss áfonyából). Ezután a tűzről levesszük és belekeverjük a vanília kivonatot.
Ha a piskótánk megsült, a sütőből kivesszük, és 5 percig hűlni hagyjuk. Ezután a fakanál végével lyukakat szúrunk a piskótába – mélyen, de nem egészen az aljáig. Majd rögtön a tetejére öntjük az áfonyás öntetet. Egyenletesen elsimítjuk a tetején, hogy a lyukakba le tudjon csurogni.
A túrót óvatosan beleforgatjuk a keményre vert tejszínhabba.
Az áfonyás piskóta tetejére halmozzuk, majd a hűtőbe tesszük legalább 1 órára a tálalás előtt. egy kevés áfonyás mártással díszíthetjük.

Mediterrán tőkehal párolt zöldséggel

0,5 kg tőkehal filé
Pác: olíva olaj, 3-4 gerezd fokhagyma só, snidling, bazsalikom oregánó, bors, citromlé
fél óra pác
padlizsán félóra sózás
répa karikára vágva, hagyma negyedekre olíva olajjal locsolva kakukkfű só bors rozmaring gyömbér

Hal tepsibe rá 200 g tejföl 3 tojással és 15 dkg reszelt sajttal
zsemlemorzsával megszórni vajdarabák a tetjére
sütőben pirosra sütni

2016. augusztus 8., hétfő

Leopárd kalács


    25 g kukorica keményítő
    250 ml tej
    50 g vaj
    70 g cukor
    élesztő (fél csomag)
    375 g finomliszt

    A világos barna tésztához:
    5 g cukrozatlan kakaópor
    1 teáskanál tej
    1 mokkáskanál őrölt kardamom

    A sötétbarna tésztához:
    15 g cukrozatlan kakaópor
    1 ek. tej
    gondolatnyi tonkabab (vagy őrölt fahéj vagy vanília

    A keményítőt és a tejet simára keverjük egy habverővel és lassú tűzön besűrítjük. Levesszük a lángról és hozzáadjuk a vajat. Addig kevergetjük tovább, amíg a vaj elolvad és a rántásba simul. Langyosra hűtjük.
    Tálba szitáljuk a lisztet, elvegyítjük a sóval, a cukorral és a porélesztővel. Ráreszeljük a narancs héját, és hozzáadjuk az összes rántást. Kézzel addig keverjük, amíg összeáll egy gombóccá, majd kitesszük a deszkára vagy a munkapultra és alaposan kidolgozzuk a tésztát. Amikor szép sima és selymes állagú elfelezzük. Az egyikből gombócot formázunk, a másikat ismét elfelezzük.
    Kimérünk 5 g kakaóport és 1 mokkáskanál kardamomot és hozzáadjuk a teáskanál tejet. Elkeverjük, majd ezt a masszát az egyik negyed tésztába dolgozzuk. Addig gyúrjuk, amíg egyenletesen barna lesz, azután kis cipót formázunk belőle.
    Szív alakú!
    A tésztákat fedeles edénybe tesszük és szobahőmérsékleten másfél-két órán keresztül kelni hagyjuk.
    Amikor a cipók megkeltek, egyesével 7-7 darabba vágjuk őket. Nem kell pontosan mérlegelni, elég szemre szétosztani. Lesz 3x7, azaz 21 darab tésztánk. Mindből kis golyókat formázunk a két tenyerünk között.
    A kis tésztagolyókból 20 cm hosszúságú rudakat sodrunk (mind a 21-ből). Úgy ahogy szoktuk, magunk elé veszünk egy tésztát, a tenyerünkkel kilapítjuk, majd fentről kezdve szorosan lehajtogatjuk, végül a megfelelő hosszúságúra sodorjuk.
    A sötétbarna rudakat egy nyújtófával olyan szélesre lapítjuk, hogy amikor a világos rudat a közepére tesszük a széleit felette össze tudjuk csípni. Ezután a fehér tésztát sodorjuk olyan szélesre, hogy az előzőleg elkészített barna tésztát a közepére téve a széleket összetudjuk felette csipkedni. A kész rudakat kissé megsodorjuk.
    Sütőpapírral kibélelünk egy kb. 22 cm x 11 cm nagyságú sütőformát és a megformázott tésztarudakat belefektetjük. Én négy tésztát tettem alulra, hármat felülre, de talán szebb lett volna, ha alul kettő tészta, arra három, majd a tetejére megint kettő tészta kerül. Amikor kész egy fóliát borítunk rá és kb. másfél óra alatt duplájára kelesztjük.
    A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Én gőzös sütést választottam, helyette tökéletes megoldás, ha a tészta tetejét lepermetezzük vízzel közvetlenül a sütőbe kerülés előtt és a sütő belsejébe is befújunk párat. A sütési idő kb. 40 perc.
    A kisült tésztát rácsra tesszük hűlni. Amikor kihűlt gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét és a kalácsra csorgatjuk. A tetejére durvára tört mogyorót és kandírozott narancsot szórunk.



    A recept Limarától van.

2016. július 8., péntek

Megérett a meggy...

Meggyes piskóta
4 tojás, 12 dkg cukor. 12 dkg margarin, 18 dkg liszt, 1 sütőpor, magozott meggy
A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját a cukorral és félig olvasztott margarinnal kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet és a sütőport. Közben a fehérjéket felverjük és óvatosan a tésztához keverjük. Szilikonos tepsibe tesszük és rászórjuk a meggyet. 180 fokon szép pirosra sütjük.

Meggyleves vagy főzelék?
Kb 1 kg meggy, szegfűszeg, fahéj, 4-5 ek cukor, kb 2 dl tejföl, fél cs.vanília pudingpor vagy 1-2 ek étkezési kukoricakeményítő
A meggyet a fűszerekkel és a cukorral feltesszük főni, ha már szép piros a leve akkor behabarjuk a keményítős tejföllel. Felforraljuk megvárjuk, amíg besűrűsödik. Jól lehűtve tálaljuk.
Nekem általában túl sűrűre sikeredik, ezért néha főzeléknek hívja a családom.

Habos meggyes pite
6 tojás, 40 dkg liszt, 15 dkg margarin, kb 0.5 dl tej, 1-2 ek cukor, fél cs élesztő,
Magozott meggy, 100 g darált dió vagy mogyoró, mandula 20 dkg cukor
A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét félre tesszük a süti tetejére.A sárgájákat a cukorral  az olvasztott vajjal és tejben felfuttatott élesztővel, liszttel megdagasztjuk. fél órát letakarva pihentetjük.
Tepsibe tesszük és villával megszurkáljuk, 180 fokon elősütjük. Megszórjuk a magozott meggyel és a mogyoróval rásimítjuk a cukorral elkevert keményre felvert fehérje habot. Addig sütjük amíg a hab szép színt kap.


Flódni torta

Egy kicsi szelet
Hozzávalók:
Tészta:
50 dkg liszt
20 dkg margarin
10 dkg cukor
3 tojás sárgája
1 dl fehérbor

mákos réteg:
100 gramm darált mák
50 gramm vaj
100 gramm cukor
reszelt narancshéj
1.5 tojásfehérje habnak

mandulás réteg:
100 gramm mandula
100 gramm cukor
1 dl fehér bor
1.5 tojásfehérje habnak

almás réteg:
fél kg alma lereszelve
50 gramm cukor
fahéj

fél üveg szilvalekvár

A  mákos és mandulás töltelékhez a fehérbort a cukorral felforraltam, elzártam alatta a lángot és belekevertem a mákot ill mandulát. Ha kihűlt belereszeltem a narancshéját. A 3 tojásfehérjét habbá vertem és ketté osztottam belekevertem a töltelékekbe.

A lisztet a margarinnal, a tojások sárgájával, a cukorral és a borral összegyúrtam, majd 5 egyenlő részre osztottam és kinyújtottam. tortaformába tettem, így értelemszerűen kerekre nyújtottam, majd az egyik kinyújtott tésztával kibéleltem a tortaforma alját (amit előtte sütőpapírral kibéleltem). Erre tettem a mákos tölteléket, majd megint egy réteg tészta következett. Erre került a mandulás töltelék és ezt ismét tészta fedte. Erre raktam rá a almás tölteléket, amit ismét tésztával zártam, végül az egészet megkentem vastagon szilvalekvárral. Erre került az ötödik tészta, amit lekentem tojássárgájával majd 180 fokos sütőben aranybarnára sütöttem (kb 60 perc alatt).

A maradék tésztából kekszeket nyomtam, az új keksznyomómmal, mely Darth Vader, Csubakka, Yoda, és C3PO formájú.

2016. június 28., kedd

BBQ csirkemell grillen sütve, almás majonézes salátával, és kürtöskalács parázson vagy mégsem?

BBQ csirkemell
Hozzávalók: 8 csirkemell, só, bors
A csirkemelleket só bors keverékébe előző nap bepácoljuk.
BBQ szósz: olaj, 2 hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 ek mustár, 5 tk barna cukor, 1.5 dl sör, cayenne bors, balzsamecet, ketchup
Olajon a hagymát üvegesre pirítjuk,  hozzáadjuk  a fokhagymát és a barna cukrot amit kicsit karamellizálunk. ezután mehet bele a mustár, a sör, a balzsam ecet, ketchup, cayenne bors. kb. fél óráig kevergetve főzzük amíg alkohol elpárolog és egy kicsit besürüsödik.
Ebbe a szószba kell mártani a csirkemell darabokat és grillen megsütni. Nagyon finom lesz!

Almás majonézes saláta
1 alma héjastul apróra vágva, 1-2 répa reszelve, 2 doboz kukorica konzerv, majonéz, cukor, mustár, tejföl

Kürtöskalács parázson vagy mégsem?
600 g finomliszt
30 g élesztő
300 ml tej
2 evőkanál kristálycukor
2 db tojássárgája
2 db tojás
80 g vaj (olvasztott)
A tésztára sütés előtt
vaj (olvasztott)
kristálycukor
olaj a rudak megkenéséhez
A tésztát dagasztógéppel jól összekeverjük és kelni hagyjuk.
Kürtös kalács sütőfára feltekerjük olvasztott vajjal megkenjük cukorba forgatjuk és parázson megsütjük.
Mire ide jutottunk elfogyott a faszén és szegény tésztám csak kelt és kelt.
Mentő ötlet, készültek a sajtós rolóhoz seprűnyélből kicsi rudak, arra tekertem föl a tésztát és a sütőben grill fokozaton, forgatva megsütöttem. Így is jó lett. Mi már nem forgattuk semmibe tovább, de lehet dióba, fahéjba, kókuszreszelékbe, kakaóba forgatni.



2016. április 21., csütörtök

Coca cola torta

Alap: mandula torta: 6 tojás, 15 dkg darált mandula, 6 ek cukor, pici sütőpor és szódabikarbóna
A tojássárgájákat kikeverjük a cukorral és beletesszük a sütőport diót, majd a fehérjét. Szögletes tepsiben 2 lapot sütünk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Fehér csoki krém:
1 tojás, 100 g fehér csoki (sok helyen kerestük a jó minőségű fehér csokit, az Aldiban lehet kapni), az eredeti mama diótortája receptben leírtaknál kevesebb csak 14-15 dkg vajat vagy rámát tettem bele.
A krémhez valókat a fehér csokival összefőztem és amint kicsit kihűlt akkor kevertem bele a vajat és habverővel krémesítettem, majd betettem a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor raktam csak a tortára.

Étcsokoládé krém:
1 tojás, 5 dkg cukor, 5 dkg kakaópor 15 g reszelt csoki, 10-14 dkg ráma
A krémhez valókat a étcsokival összefőztem és amint kicsit kihűlt akkor kevertem bele a vajat és habverővel krémesítettem, majd betettem a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor raktam csak a tortára.

Burkolat: 300 g étcsokoládé 2 kanál kakaóvaj a temperáláshoz

Először elkészítjük a burkolatot. A csokoládét gőz felett felolvasztjuk. 
A kiürült kólás flakonon vágunk egy ablakot, és itt folyatjuk bele a forró csokoládét melyet a kakaóvajjal kikeverve temperáltunk. egy keveset félre teszünk az ablak lezárásához
Egyenletesen elosztjuk mindenhová jusson csokoládé. Ez nem egyszerű feladat, többször neki futottam hogy mindenhová jusson és ne legyen túl vastag sehol.
5 percre mélyhűtőbe tesszük, ha kivettük megnézzük mindenhová jutott-e csoki.
Ha igen akkor jöhet a töltés.

A két lapot csíkokra vágjuk és megkenjük a két féle krémmel. Belerakjuk a csokis kólás flakonba rétegezve a fehér és csoki krémmel megkent csíkokat.
Ha kész vagyunk újra melegítjük a maradék étcsokit és bezárjuk az ablakot. 1 napra hűtőbe tesszük.
Most jön a másik nehéz feladat, kiszedni a flakonból a tortát úgy hogy egyben maradjon
Éles késsel, sniccerrel felvágjuk a műanyagot, de a csokit nem szabad megsérteni.
Visszahelyezzük rá a feliratot és kupakot. 

Az enyémen látszik hogy nem lett tökéletes, de nagy sikere volt az ötletnek, nem utolsó sorban finom is lett!Úgy raktuk össze a darabjait a fotó kedvéért.



2016. március 23., szerda

Húsvéti gasztroblogger kampány receptjei: Baconos tőkehal mascarponés gorgonzolával, párolt zöldséggel

Kihívást éreztem, hogy induljak a Hegyvidék Bevásárlóközpont Húsvéti gasztroblogger kampányában. Elmentem körülnéztem, bevásároltam, és megelégedve indultam haza főzni, sütni. Alig vártam, hogy kipróbálhassam az ott vásárolt alapanyagokból az étel készítést.
A harmadik étel baconban sült tőkehalfilé, a különleges mascarponés gorgonzolával ízesítve, párolt zöldséggel tálalva.

Baconos tőkehal mascarponés gorgonzolával
Hozzávalók: 50 dkg tőkehalfilé, 1 csomag bacon szalonna, 10 dkg reszelt sajt, só, fehér bors, 4 evőkanál tejföl, 3 evőkanál liszt, 2 tojás, 10 dkg mascarponés gorgonzola. 1 citrom leve
Elkészítés : 4 evőkanál tejfölt, a tojásokkal, liszttel, a sóval, a borssal 10 dkg reszelt sajttal masszává keverjük. A halat apróra kockázzuk, citromlével meglocsoljuk és a sajtos-tejfölös masszához adjuk. Belekeverjük a gorgonzolát.
A koszorú formát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával (szilikon formánál erre nincs szükség) és kibéleljük szalonnával úgy, hogy a szélei kilógjanak a formából. A halas masszát kanalazzuk a formába és hajtsuk rá a lelógó szalonnát.
Előmelegített sütőben, 170 fokon, kb. 40 perc alatt süssük készre. Ha légkeveréssel sütjük akkor nem muszáj megfordítani szépen pirosra sül. Én ekkor kifordítottam a formából egy tepsire és addig pirítottam míg a szalonna nem kapott egy kis színt.

Párolt zöldség köret
1-2 burgonya, 1 cukkini, 1 fehérrépa, 1 sárgarépa, 1 halványító zeller, 1 brokkoli, 2 fej hagyma. 1 alma, 1 gerezd fokhagyma, olíva olaj, só, bors
A zöldségeket felvágjuk és kevés vízben, a keményebbeket megpároljuk.
Egy tepsibe tesszük az összes zöldséget és olíva olajjal meglocsoljuk, fűszerezzük, sóval frissen őrölt borssal. Sütőben készre sütjük.

A tőkehalat a Vörös Homárnál szereztem be. A zöldségeket, gyümölcsöket a jól felszerelt provence-i Primagora zöldségesnél és a kiegészítőket, különlegességeket pedig a Delizia Gourmetnál.


Húsvéti gasztroblogger kampány receptjei: Kacsamell whiskeyvel pácolva, narancs - alma salátával

Kihívást éreztem, hogy induljak a Hegyvidék Bevásárlóközpont Húsvéti gasztroblogger kampányában. Elmentem a Hegyvidék Bevásárlóközpontba körülnéztem, bevásároltam, és megelégedve indultam haza főzni, sütni. Alig vártam, hogy kipróbálhassam az ott vásárolt alapanyagokból az étel készítést. 
A második étel természetesen a kacsamellből készül, salátával.

Kacsamell whiskeyvel pácolva

Hozzávalók 1 szép kacsamell, 1 dl bourbon whiskey, 1 ek méz, tört borókabogyó, parajdi só, rozmaring, rózsabors, szegfűbors
A kacsamellet megmosom, szárazra törlöm, bőrét beirdalom. Kőmozsárban összetöröm a kétféle borsot, borókabogyót, a sóval, hozzáöntöm a whisky-t, mézet és a keverékkel bedörzsölöm a mellek mindkét oldalát. Ezután konyhai műanyagtasakba feszesen becsomagoltuk a fűszerekkel együtt (még jobb, ha vákuum fóliázzuk), majd 24 órára hűtőszekrénybe helyeztük.
Sütés előtt 1/2 órával kiveszem, hogy szoba hőmérsékletű legyen.
Egy nagy serpenyőt felforrósítok, bőrével lefelé beleteszem a
kacsamellet és magas lángon pirosra sütöm, 8-10 perc alatt. Ha nagyon sok zsír sült ki belőle, leveszek annyit, hogy 2-3 evőkanálnyi maradjon a serpenyőben. Megfordítom a húst, alacsonyra veszem a lángot, rálocsolok egy kevés mézet minden szeletre és 5-10 perc alatt - attól függően, hogy mennyire vastag a hús - készre sütöm. 
Kiveszem a serpenyőből és a húst pihentetem legalább 15 percig szeletelés előtt.
Saláta ágyon tálaljuk.

Narancs alma saláta

Hozzávalók:1 jégsaláta vagy friss zöldsaláta, 1 alma, 1 narancs, olíva olaj, balzsamecet 1 ek méz

A salátát apró darabokra tépkedjük, az almát és a narancsot kis kockákra vágjuk. Az olíva olajat a balzsamecettel krémesre keverjük, mézzel ízesítjük. az öntetet salátára csorgatjuk finoman összekeverjük. Érdemes fél órával hamarabb elkészíteni hogy az ízek összeérjenek.

A kacsamellet a MészárSteaknél szereztem be. A zöldségeket, gyümölcsöket a jól felszerelt provence-i Primagora zöldségesnél és a kiegészítőket, különlegességeket pedig a Delizia Gourmetnál.

Húsvéti gasztroblogger kampány receptjei: Bejgli

Kihívást éreztem, hogy induljak a Hegyvidék Bevásárlóközpont Húsvéti gasztroblogger kampányában. Elmentem körülnéztem, bevásároltam, és megelégedve indultam haza főzni, sütni. Alig vártam, hogy kipróbálhassam az ott vásárolt alapanyagokból az étel készítést.
Az első recept természetesen a karácsony és húsvét elengedhetetlen, hagyományos süteménye a bejgli.
Bejgli húsvétra
1.35 kg liszt, 37 dkg margarin, 15 dkg kókuszzsír, 15 dkg porcukor, 2 csomag száraz élesztő, 4 db tojássárgája, 2 dl hideg tejszín, 4 dl hideg víz, +2 tojás a lekenéshez
Töltelék 9 db bejglihez:
Mákos töltelék: 3 db rúd hozzávalói 300 g darált mák, 15 dkg kristálycukor 0,5 l víz, mazsola, fahéj, szegfűszeg, 2 alma héjastul nagy lyukú reszelőn reszelve, 1 narancs és citrom héja, 
Gyömbéres- kardamomos mákos 1 db rúd: 1 kávéskanál friss gyömbér és őrölt kardamom, az egyik mákos rúdba szánt töltelékbe
Mandulás töltelék 3 db rúd hozzávalói: 300 g darált mandula, 10 dkg kristálycukor, 0,4 l víz,  fél üveg mogyorókrém, 2 alma héjastul nagy lyukú reszelőn reszelve,  100 g keserű csokoládé
Mascarponés - narancsos - kókuszos 3 db rúd hozzávalói: 2 narancs, 1 csomag kókuszreszelék, 1 citrom héja, 60 dkg mascarpone, 15 dkg cukor. A mascarponét összekeverjük a cukorral és beletesszük a narancs, és citromhéját, kókuszreszeléket, és narancs darabokat.


A mákos és mandulás töltelék elkészítése:
A vizet a cukorral és a fahéjjal szegfűszeggel jól fel kell forralni. És utána ráönteni a többi összekevert hozzávalókra. Jól ki kell hűteni. Célszerű előző nap elkészíteni. 
Az élesztőt a lisztbe morzsoljuk, a tésztát összegyúrjuk, nem kell keleszteni, rögtön dolgozhatunk a tésztával.
A kinyújtott tésztát megkenjük mogyorókrémmel és erre tesszük a mandulás tölteléket és keserű csoki darabokat. A receptből 9 db fél kilós bejgli lesz. A tésztából 9 db 27 dkg tésztának kell kijönnie .A tölteléknek ugyanannyi dkg inak kell lennie, mint a tésztának. Tehát egy 27 dkg-s tésztát 27 dkg töltelékkel kell megtölteni.
Délután mikor elkészül, a bejgli akkor le kell kenni  felvert tojássárgájával, hagyni kell száradni, este le kell kenni tojásfehérjével, ettől lesz márványos a teteje.
Éjszaka hűvös helyen, de nem hűtőben kell tárolni. Ha meleg helyen van tárolva, akkor túlkel. És csak reggel szabad sütni!
Akkor már nem kell újra megkenni semmivel, hanem hurkapálcikával megszurkálni több helyen középen a legaljáig a tésztának. Ez azért fontos, hogy a gőz ki tudjon belőle jönni.
Légkeverős sütőben, középen, 180 fokon, 25-30 percig kell sütni. 
Ha töltelék és a tészta pont azonos mennyiségű akkor lesz egy kis tészta csík is, de a töltelék is elég sok lesz benne. Mindkét tábor elégedett lesz az is aki tésztásan, az is aki csupa töltelékkel szereti.
Elkészült belőle egy virágos változat mákkal és mogyoróval töltve!


A kiváló minőségű gyümölcsöket, narancsot, almát, a Primagoránál vásároltam.

2016. március 7., hétfő

Citrom, citrom...

Hozzájutottam nagyobb adag citromhoz és ki kellet találnom mit kezdjek vele, ezek sikerültek, egyik jobb mint a másik!
Ha citromok héját is használjuk( és nem tudunk róla hogy bio citrom lenne) akkor áztassuk fél órára szódabikarbónás vízbe.

Citromkrém
2 tojás
10 dkg cukor
3 citrom leve és héja
5 dkg vaj
1 teáskanál keményítő
A citromokat, ha nem bio-citrom, akkor először szódabikarbónás vízben áztassuk fél órát majd jól mossuk le.

A citromok héját lereszeljük, a citromok levét kifacsarjuk, leszűrjük.
A keményítőt, a cukrot és a reszelt citrom héját elkeverjük, hozzáadjuk a tojásokat, citromlevét, majd a vízfürdő felett folyamatos keverés közben melegítjük. Addig melegítjük, míg kezd besűrűsödni, ekkor a kockákra vágott hideg vajat is hozzáadjuk, addig keverjük, míg el nem olvad a vaj és sűrű fényes krémet nem kapunk. (kb. 2 perc) Ekkor levesszük a vízfürdőről és üvegbe töltjük vagy akár előre kisütött sütire kanalazzuk. Vajkrémes, vagy túrós kenyérrel is nagyon finom.

Citromos kuglóf


3 citromból nyert citromlé
2 citromból nyert citromhéj
150 g vaj (olvasztott)
100 g cukor
180 g finomliszt
1 tk sütőpor
3 db tojás

A tojásokat a cukorral és a citromhéjjal robotgéppel addig keverjük, míg világos és sűrű nem lesz.
Hozzáadjuk a kihűlt olvasztott vajat, majd a citromlevet. Tovább keverjük
A lisztbe elkeverjük a sütőport, és a tojásos masszához adjuk. Alaposan összedolgozzuk.
Tetszőleges sütőformát kivajazunk, lisztezünk. Belesimítjuk a citromos tésztát és 180 fokos előmelegített sütőbe tesszük. Tűpróbáig sütjük. (Én egy kuglófformában készítettem, amiben kb. 8-10 centi magasan állt a tészta. Ennek a sütéséhez 40 perc kellett. Értelemszerűen, ha vékonyabbra sütjük, rövidül a sütési idő.)

Citromos süti
4 tojás
1 teáskanál vanília kivonat
50 g olvasztott vaj
115 g liszt
2 dl bögre tej
2 citrom leve és héja
Először is válasszuk szét a tojások fehérjét és sárgáját. A fehérjéből verjünk kemény habot. Ezután a tojássárgákat keverjük simára a cukorral, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat, a vanília kivonatot és keverjük tovább habverővel. Folyamatos keverés mellett fokozatosan adjuk hozzá a lisztet, majd a citromlevet és a végül a tejet. Keverjük simára és egy eléggé híg tésztát fogunk kapni. A legvégén keverjük hozzá a tojáshabot. Előfordulhat, hogy marad a tészta tetején egy kis tojáshab és nem sikerül teljesen belekeverni, ez azonban nem gond.
Végül öntsük a tésztát szilikonnal kibélelt tepsibe.

180 fokon kb. 30 percig süssük, amíg a teteje aranysárga nem lesz és a sütemény tapintásra kemény.

Citromos muffin
2 banán
4 tojás
1 citromhéja és kevés leve
gyümölcsdarabok (fagyasztott málna, eper, alma, ananász stb)
A banánt és a tojásokat összekeverjük, belereszeljük a citromhéját és ízesítjük kevés citromlével, de legyen túl savanyú, mert nincs benne cukor.
Muffin formába töltjük és bele dobáljuk a gyümölcsöket, most én málnát raktam bele.
Előmelegített sütőben 180 fokon készre sütjük.

Citrom felfújt vagy szuflé
7 dkg cukor
3 dl tej
6 dkg vaj, kókuszzsír nekem most csak ez volt itthon,
2  tojás
2 citrom
1 púpozott evőkanál  liszt
A tojásokat szétválasztjuk és a sárgáját a cukorral kikeverjük, a fehérjét felverjük. A sárgájához adjuk a lisztet, tejet, citrom héját, levét, és az olvasztott kókuszsírt. Óvatosan belekeverjük a felvert habot. kis tálkákba kanalazzuk a híg tésztánkat. Egy tepsibe tesszük a tálakat és az edénykék 2/3-ig megtöltjük vízzel a tepsit. Előmelegített 180 fokos sütőben 30-40 percig sütjük. Ha nagyon barnulna a teteje akkor kicsit mérsékeljük a sütő hőfokát.
Akkor jó ha fölül megsült, de alul krémes maradt.


2016. február 9., kedd

Apósom 80. születésnapjára készült torta


Alap: mandula torta: 6 tojás, 15 dkg darált mandula, 6 ek cukor, pici sütőpor és szódabikarbóna
Egy kapcsos tortaformát sütőpapírral kibélelünk. A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük majd beletesszük a mandulát a pici sütőport és szódabikarbónát. A felvert tojásfehérje habot beleforgatjuk.
A tortaformába simítjuk kicsit megrázogatjuk hogy mindenhová jusson a tészta. Előmelegített sütőben 170 fokon tűpróbáig sütjük.
Ha kihűlt kettévágjuk és megkenjük a túrókrémmel.
Töltelék: 0.5 kg krémes túró, 2 egész tojás, 1 egész citrom héja, 5 ek cukor
A hozzávalókat habosra keverjük és a torta közepébe egyenletesen elkenjük.
Kerítés: 11 csomag KitKat csoki, kevés olvasztott étcsoki
 A tortaformát kikapcsolva a legnagyobbra állítjuk és visszahelyezzük a tortára, körberakjuk a KitKat csokikkal. Az étcsokit megolvasztjuk és óvatosan a torta és kerítés közé csorgatjuk.

Amiben malacok úsznak: mousse
Hozzávalók: 4 tojás, 18 dkg étcsokoládé, 12 dkg vaj, 6 dkg porcukor, 3 evőkanál feketekávé, 2 evőkanál rum vagy konyak nekem rum volt itthon.
A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a konyakot, majd a habüstöt gőz fölé helyezve, további 3-4 percig keverjük. Amikor fölmelegedett, az üstöt jeges vízzel félig teli edény fölé tesszük és újból 3-4 percig keverjük, amíg kihűl és majonéz állagú lesz. Másik edénybe tesszük a széttördelt étcsokoládét a kávéval együtt, és gőz fölött felolvasztjuk. Apránként hozzákeverjük a hideg vajat. Amikor krémes állagú, belekeverjük a tojáskrémbe. Végül hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét. 1-2 órára lehűtjük.
Ezután óvatosan a torta tetjére öntjük és belehelyezzük az úszkáló marcipán malackákat.



2016. február 4., csütörtök

Az első gyökér kenyerem, sima és olívás

25-25 dkg finom és rétesliszt, fél cs friss élesztő, 2 kk só, 3-4 dl víz, 2 tk sikér
A hozzávalókat este kenyérsütőgépben megdagasztjuk.( ha kell hozzá még liszt akkor teszünk még bele, össze kell állnia gombóccá a tésztának) Éjszakára hideg sütőben megkelesztjük.  Reggelre szépen megkel. 4 rudat formáztam belőle kicsit megcsavartam. Kettőbe zöld olívabogyókat dugdostam. 30 percig még kelesztettem, majd lekentem sós vízzel. 200 fokon, addig sütöttem amíg szép színe lett.  Közben is megkentem egyszer. Kipróbáltam és nagyon tetszett a jégkockás párologtatás a sütőben. 5 percenként jégkockát dobtam a sütő aljába, sercegett, ropogott, zörgött, de jó lett a kenyerem.
Még melegen megettük, a legnagyobbik fiam azt mondta most igazán át tudtam volna verni, mert ez olyan, mint a bolti.

2016. január 25., hétfő

Töltött káposzta koszorú alakú töltelékkel

2 kg savanyú káposzta, fél fej édes káposzta levelei, só, bors, babérlevél
Töltelék 1 kg darált pulykahús,30 dkg félpuhára főzött rizs, 1 tojás,1 hagyma, só, bors, pirospaprika,

A fejes káposztáról lefejtjük a leveleket a vastagabb részeket kivágjuk, megpróbáljuk úgy hogy a levelek egyben maradjanak. Forró vízben pár percig puhítjuk hogy hajlíthatók legyenek. A koszorú formát kibéleljük a levelekkel, és beletöltjük a töltjük. A fazék aljára tesszük a savanyú káposztát felét rá a koszorú formát és az egészet befedjük káposztával. Felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi. Megfűszerezzük, sózzuk, egész borsot, babérlevelet teszünk bele. Megszórjuk pirospaprikával. 1-2 órán át főzzük. Tejföllel tálaljuk.
Ez lehet egy ünnepi asztal disze, nálunk nagy sikere volt a koszorú káposztának!

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti