2024. augusztus 11., vasárnap

Hagymás máj almával


 Hozzávalók 2 adaghoz: 

 300 g csirkemáj • 200 g vöröshagyma • 2 db alma • 1,5 ek olívaolaj • só, bors • majoranna, babérlevél • 1 ek nádcukor • 10 g kókuszzsír • 300 g burgonya 

A hagymát karikázzuk fel, szedjük szeleteire. Az almát mossuk meg, vágjuk kb. 2 cm-es cikkekre. A májat csíkokra vágjuk fel. Borsozzuk be. A burgonyát hámozzuk meg és vágjuk negyedekre. Kevés olajra dobjuk rá a hagymát, fűszerezzük sóval, borssal. Fedő alatt 10 percig lassú tűzön főzzük, néha kevergessük meg. Adjuk hozzá a majorannát és a széttépkedett babérlevelet és főzzük még kb. 10 percig puhára. Vegyük le a tűzről. Az almacikkek mindkét oldalát süssük meg kevés olajon, ehhez összesen kb. 5 percre van szükség. Mikor kész, szedjük át egy edénybe. A megmaradt olajra kanalazzuk rá a nádcukrot, kevergessük, várjuk meg, míg karamellizálódik. Ezt a keveréket locsoljuk rá az almára. A felcsíkozott májat kevés olajon kb. 4-5 perc alatt megpirítjuk, ezután ízlés szerint megsózzuk. A burgonyát sós vízben puhára főzzük. Egy nagyobb serpenyőben a májat a hagymával összepirítjuk 2-3 perc alatt, sűrűn kevergetjük. Rádobáljuk az almát, már nem keverjük, csak néhányszor összerázzuk az ételt és már tálalható is a sós burgonyával.    

2024. április 30., kedd

Kovászos ciabatta

Egy kedves barátnőmtől kaptam aktív kovászt, és.a bogrács gulyás mellé készült a ciabatta kb. négyszerese az eredeti receptnek.

500 g BL55
100 g aktív kovász
400 ml víz
12 g só
olíva olaj

A lisztet kimérem a dagasztó táljába és összekeverem 300 ml langyos vízzel, Picit pihentettem kb. 30 percet. Hozzá mértem a kovászt és a víz többi részét és 12 percig dagasztottam,. A tészta nagyon lágy, selymes és fényes volt. A dagasztási idő végén adtam hozzá csak a sót, nagyjából a 10. percben.

A tésztát áttettem egy olíva olajjal kikent tálba és lefedve szobahőmérsékleten 1,5 órát
pihentettem. Sütött a nap, ezért a tészta nagyon szépen buborékosodott. Télen ez akár 3-4 óra is lehet. A tésztát 20 perc után áthajtogattam, aztán 20 perc után megint (tehát összesen 2x a 1,5 óra alatt). Aztán a tálat lezártam és ment a hűtőbe 12-14 órára.

Miután óvatosan kiöntöttem a tésztát a jó alaposan lelisztezett munkalapra, széthúzogattam óvatosan, hogy a buborékos szerkezet nehogy megsérüljön.

Szétvágtam 4 felé, kicsit megcsavartam, aztán óvatosan áttettem őket a szilkon lappal kibélelt tepsire és hagytam szobahőmérsékleten konyharuhával letakarva kelni egy órát. A tészták tetejét beliszteztem, mert így nem ragad bele a konyharuha. Egy óra elteltével pedig mentek a gőzös sütőbe, ahol 20-25 perc alatt 250 fokon szépen megsültek.


2023. szeptember 16., szombat

Füge



Füge csatni


1 kg füge

1 alma,

20 dkg mazsola,

2 lila hagyma

alamaecet

oliva olaj

20 dkg barna cukor,

1 citrom leve és héja

Fűszerek: só, bors, gyömbérpor, szegfűbors, fahéj, szegfűszeg

A mazsolát 10 percre forró vizbe áztatjuk. A fügét és almát megmossuk a füge szárát levágjuk és almát kicsumázzuk.

A lila hagymát felvágjuk és olajon megpirítjuk, majd hozzá tesszük a fügét az almát és a füszereket.

Addig főzzük míg egy kicsit besürüsődik, és minden megpuhul. Belefőzzük a cukrot és az almaecetet, majd forrón üvegekbe töltjük.



Füge dzsem

1 kg füge
20 dkg cukor
1 alma
1 kk citromsav

A fügét megmossuk, a szárát levágjuk, kisebb darabokra aprítjik. A cukorral és a meghámozott, lereszelt almával sűrűre főzzük. Amikor elkészült, töltsük előzőleg csírátlanított befőttes üvegekbe, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

Szultán kedvence


 A pörkölthöz:

500 gramm darált hús(nekem most marha volt itthon)

2 evőkanál olívaolaj

1 hagyma

1 zöldpaprika

1 piros paprika

1 paradicsom, felkockázva

1 teáskanál paradicsompüré

Só, bors, kömény és kakukkfű ízlés szerint

A padlizsános sajtszószhoz:

2 padlizsán (padlizsán)

1 evőkanál vaj

1 evőkanál liszt

1 csésze tej

1 csésze reszelt  sajt

1/2 teáskanál só

Utasítás:

Melegítsük elő a sütőt 200°C-ra . Helyezzük a padlizsánokat egy tepsire, és süssük 30-40 percig, amíg megpuhulnak. Vegyük ki a padlizsánokat a sütőből, és hagyjuk kissé kihűlni. Hámozzuk le a héját, és villával vagy burgonyanyomóval törjük simára. 

Egy külön serpenyőben közepes lángon hevítsük fel az olívaolajat. Hozzáadjuk a húst és pirulásig sütjük.

Tegye a serpenyőbe az apróra vágott hagymát, a szeletelt zöld- és pirospaprikát, a kockára vágott paradicsomot és a paradicsompürét. Keverjük jól össze. Ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal, köménnyel és kakukkfűvel. Főzzük a keveréket körülbelül 10-15 percig (a marhahús miatt ez hosszabb időt vett igénybe kb 1 órát), amíg a zöldségek megpuhulnak és az ízek jól össze nem keverednek.

Közben elkészítjük a sajtszószt. Egy serpenyőben olvasszuk fel a vajat közepes lángon. Hozzáadjuk a lisztet, és állandó keverés mellett egy percig főzzük. Fokozatosan keverjük hozzá a tejet, ügyelve arra, hogy ne legyenek csomók. Addig főzzük a szószt, amíg besűrűsödik és felforr.

Adjuk hozzá a pépesített padlizsánt a sajtszószhoz, és keverjük jól össze. Adjuk hozzá a reszelt sajtot és a sót, és keverjük tovább, amíg a sajt elolvad, és a szósz sima és krémes lesz.

Tegyünk egy adag ragut a tányérra és öntsük le a sajtszósszal. 

Köretnek ehetünk hozzá bulgurt, de anélkül is finom és laktató.

2023. szeptember 2., szombat

ÁJULT IMÁM ÉS MUSZAKA HÁZASSÁGA

 4 db közepes padlizsán

0,5 kg krumpli,

500 g pulyka tokányhús

só, bors, fahéj

1 kk pirospaprika

1 db babérlevél

1 üveg paradicsompüré, vagy hámozott paradicsom

1 nagy fej hagyma

4-5 gerezd fokhagyma

1 db kápia, vagy kaliforniai paprika

1 dl fehér bor

olívaolaj

A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk és egy tepsibe karikázzuk. A padlizsánokat hámozatlanul, hosszában kettévágjuk, mélyen felkockázzuk, 1/2 órára erősen besózzuk, műanyag szűrőtálba állítjuk, hogy kesernyés levük elfolyhasson.  A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát felkarikázzuk.

Kevés olivaolajon a hagymát, paprikát megdinszteljük, rádobjuk a húst és fehéredésig pirítjuk. Felöntjük a borral és fűszerezzük. kb 5 percig forraljuk majd felöntjük a paradicsommal.

Ha hús puha akkor krumplira tesszük és rárakjuk a felvágott padlizsánt. Sütőben 180 fokon, kb fél óra alatt készre sütjük.

2023. július 29., szombat

Kenyérlepény

 300 g búzafinomliszt

20 ml napraforgóolaj

100 ml hideg víz

1 kk. só

1 kk sütőpor

zúzott fokhagymával elkevert olaj ízlés szerint

Ízlés szerint reszelt sajt  a tetejére

A lisztet nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport és a sót, elkeverjük. Ezután hozzáöntjük a napraforgóolajat és a vizet, majd az egészből sima állagú tésztát gyúrunk.

A kész tésztából kisebb adagokat szaggatunk, amikből vékony kis lepénykéket formázunk.

Száraz serpenyőben mindkét oldalát megpirítjuk, majd rögtön a sütést követően fokhagymás olajjal megkenjük, mrghintjük reszelt sajttal.

Lecsóval ettük.


2023. július 11., kedd

Túrós zabpelyhes süti gyümölccsel

 

50 dkg túró
5 darab tojás
5 ek tej
2 ek chia mag
5 ek zabpehely
2,5 ek negyedannyi cukor
1 kk szódabikarbóna
25 dkg bogyós gyümölcs (lehet fagyasztott)


Egy tálba üssük bele a tojásokat, kicsit verjük fel. Adjuk hozzá a túrót, nyomkodjuk össze, majd a többi hozzávalót is keverjük bele - a gyümölcsön kívül. Tegyük a masszát a hűtőbe 20 percre, hogy a zabpehely és a chia mag kicsit megszívja magát.
Készítsük elő a gyümölcsöt is. A sütőt melegítsük elő 190 fokra.
A gyümölcsöt óvatosan forgassuk bele a túrós masszába, majd az egészet kanalazzuk bele a formába, simítsuk el.
Süssük 45 percig, majd hagyjuk kihűlni, akkor szeleteljük.

2023. március 8., szerda

Kecske feta sajt

2 l kecske tej
0,6 ml tejoltó
2 tk élőflórás joghurt
12,5 dkg só

Kultúrának élőflórás joghurtot használjunk. Egy kevés tejjel csomómentesre kell keverni a joghurtot, majd a 30-32 C fokos tejhez adni és jól elkeverni.
Hagyjuk 20 percet pihenni.
2 l tejhez 0,6 ml oltót ( bio tejoltó oltó gyomorból- Naturen folyékony tejoltó) kell adni.
Amikor az alvadék tisztán, májasan törik, vágjuk 1,5-2 cm-es darabokra, majd hagyjuk 10 percet állni, hogy a savó ellepje a tetejét.
Ezután 30 percen át óvatosan kevergetni kell (5-10 percenként), hogy az alvadék ne tapadjon össze.
A következő lépésben a savót le kell szűrni az alvadékról, majd 2-4 óráig csöpögtetni kell. A savó egy részét tegyük félre és hagyjuk azt is savanyodni. Ebből készül majd a sófürdő.Amikor már nem csöpög, meg kell fordítani és egy éjszakát vagy 24 órát ismét lógni hagyni.
Másnap az alapsajtot, ami már remélhetőleg kellőképpen átsavanyodott, feta méretű hasábokra kell vágni, majd a félrerakott savóból készített ~12,5%-os sóoldatot (a savó tömegének 1/8-adának megfelelő mennyiségű sót kell a folyadékhoz hozzákeverni, vagyis 1 l vízbe 12.5 dkg sót kell tenni) kell készíteni és a darabokat ebbe kell rakni. pont elég volt 1l savó, 2 befőttes üvegbe raktam a sajtokat.

Ha az oldat nem eléggé savanyú, a sajt a szélein szétmállik.
10-12 C fokon lehet a hűtőben érlelni legalább 30 napig. nagyon sokáig eláll, az íze egyre erőteljesebb lesz.
Fogyasztás előtt a sós lét érdemes leöblíteni.
Megkóstoltam a natúr sajtot úg is nagyon finom volt.

2023. március 5., vasárnap

Pastrami vagy basturma száritott sonka karajból

 1 egész sertéskaraj

2 tk barna cukor

1 tk  fekete bors

2 tk rózsabors

2 tk zöldbors

2 tk koriandermag

A karajról eltávolítjuk a zsros részeket. Egy edénybe sót szórunk, amit összekevertünk  a barna cukorral, és beletesszük a húst, befedjük sóval  úgy mindenhol ellepje(ne sajnáljuk belőle a sót). Hütőbe tesszük 1 hétre. Mindenap leöntjük róla a keletkező folyadékot és átforgatjuk, újra sózzuk.

Annyi órát áztatjuk vízben ahány napig pácoltuk a sóban. Szárazra töröljük. a füszereket mozsárban összetörjük vagy ledaráljuk.

Kifözött pelenkába tesszük a húst és bedörzsöljük a fűszerekkel. a pelenkát becsomagoljuk és megkötözzük a húst, mint egy kötözött sonkát. 

2 hétre hüvős szellős helyre akasztjuk, de ha nincs más a hütőszekrény is jó lesz.

Vékonyra szeleteljük.


2023. február 7., kedd

Házi tarhonya

 1 tojás

 10 dkg liszt


A tojást beleütjük a botmixer keverő táljába és hozzáadjuk a lisztet, addig keverjük míg kissé kemény tésztát kapunk(ez függ a liszttől) fél órát pihentetjük egy deszkán.

Kis gombócokat gyúrunk belőle és visszatesszük a botmixer keverő táljába és apróra daraboljuk. Ezek után ugyanúgy készítjük el mint a bolti tarhonyát.

Pici zsíradékon megpirítjuk majd felöntjük meleg vízzel és addig főzzük míg puha lesz, leszűrjük és egy kis zsiradékot keverünk hozzá hogy ne ragadjon.

Sós túró lepény

 0,5 kg túró

2 tojás

3 ek zab vagy rizs liszt

1 répa

20 dkg krumpli

10 dkg halványító zeller

1 cs petrezselyem

só bors szerecsendió

A zöldséget enyhén sós vízben megfőzzük. A petrezselymet felaprítjuk.A túrót elkeverjük a tojással. a liszttel, a apróra vágott zöldségekkel ízesítjük a fűszerekkel és belekeverjük a petrezselymet.

A krumplit meghámozzuk és lereszeljük. Beleforgatjuk a reszelt krumpliba a lepényeket és forró olajban kisütjük, vagy sütőben.

4 adag 1 adag 313 kcal.

2022. szeptember 4., vasárnap

Fermentált mungóbabcsíra

 

2 üvegnyi Mungóbab csíra
1 teáskanál só
Víz amennyyi ellepi, kb 1.5 liter
2 db újhagyma
Egy darab gyömbér, meghámozva és 2 részre vágva


A fermentáláshoz szükséges eszközöket tisztítsd meg és hagyd teljesen megszáradni. A befőttes üveget ki is főzheted, vagy mikróban is sterilizálhatod (mindig nedvesen tedd az üveget a készülékbe!). Nem kell azonban túlzásokba esni a fertőtlenítéssel: ha az alapvető konyhahigiéniai szabályokat betartod, minden rendben lesz.

Forrald fel a vizet, majd amikor szobahőmérsékletűre hűlt, minden literéhez adj 1 csapott evőkanál (kb. 20 g) sót. A legtöbb zöldséghez elég ez, vagyis a 2 tömegszázalékos töménységű sóoldat, ám az édesebb, magasabb keményítőtartalmú zöldségek, illetve bizonyos receptek esetében ennél töményebb, akár 5%-os oldatot is használhatunk.

Mosd meg, ha kell hámozd meg, majd vágd vagy gyaluld vékonyabb szeletekre, karikákra vagy hasábokra a fermentálni kívánt alapanyagokat. Nem érdemes nagyon apróra darabolni vagy reszelni egyik zöldséget sem, mivel így a tejsavbaktériumok sokkal nagyobb felületen férnek hozzá a táplálékukhoz, és a savanyúságunk könnyen túlérhet, idő előtt megpuhulhat.

A feldarabolt zöldségeket tedd lazán a befőttes üvegbe!
Csak annyi zöldséget tegyél egy üvegbe, hogy a tartalom leszorítóval együtt se érjen feljebb az üveg nyakánál/vállánál.

A fűszerezésre is ez a megfelelő pillanat: szórj mindent az üveg aljára, esetleg felváltva rétegezd a fűszereket a zöldségekkel, de akár azelőtt is összekeverheted a hozzávalókat, hogy az üvegbe tömködnéd a matériát.

Öntsd rá a sós felöntőlevet a zöldségre úgy, hogy az üveged teteje alatt 1-1,5 cm-nél több üres hely ne maradjon!
Nagyon fontos, hogy ne maradjon nagy légrés a zöldségek/lé és a tető között! A levegővel érintkező részeken ugyanis előszeretettel telepedik meg mindenféle nemkívánatos kolónia, többek között penész - és akkor az egész eddigi fáradozásunk hiábavaló volt.

Zárd le az üveget és tedd egy tálcán/tálban közvetlen napfénytől védett, 20-22 °C-os helyre!

2022. március 7., hétfő

Köles felfújt



Aki tejérzékeny pótolhatja bármilyen növényi tejjel, cukor helyett bármilyen cukorhelyettesítővel aki maximalista beszerez egy diétás lekvárt és kész a reform rizskoch élmény!
15 dkg hántolt köles
0,5 l növényi tej vagy tej
4 tojás
30 g édesítőszer
2 teáskanál vaníliás eritrit vagy valamilyen vanília aroma
Fél citrom reszelt héja
Felforraljuk egy lábosban a választott növényi tejet a kölest átmossuk és tejberizs sűrűségűre főzzük.
Hagyjuk meghűlni hozzáadjuk a cukrohelyettesítőt és a citromhéjat.
A tojásokat szétválasztjuk a fehérjét kemény habbá verjük a sárgáját is felverjük és gyors mozdulatokkal a köleshez adjuk.
A tojáshabot óvatosan a "tejbeköleshez" adjuk majd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk
Előmelegített sütőben 180 fokon 45 perc alatt megsütjük. Tetejére csoki darabokat rakhatunk.

2022. február 14., hétfő

Pisztácia krémes torta

Tészta

Mogyorós:
4 tojás

2 ek Dia Wellness feleannyi cukor

120 g darált földimogyoró

pici szódabikarbóna

Mandulás:

4 tojás

2 ek Dia Wellness feleannyi cukor

120 g darált mandula

pici szódabikarbóna

Egy tortaformát sütőpapírral kibélelünk. A tortát 2 részletben sütjük, az egyiket mogyoróval a másikat mandulával.

A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük majd beletesszük a darált földimogyorót, mandulát. pici  szódabikarbónát. A felvert tojásfehérje habot beleforgatjuk.

2 lapot sütünk. A tortaformába simítjuk kicsit megrázogatjuk hogy mindenhová jusson a tészta. Előmelegített sütőben 170 fokon tűpróbáig sütjük.

Töltelék

150 g pisztácia

4 ek Dia Wellness feleannyi cukor

600 g mascarpone

2 dl tejszín

100 g fehér csoki

1 citrom héj

A pisztáciát  sütőben kicsit megpirítjuk. A mascarponét habosra keverjük a tejszínnel, cukorral és beletesszük a darált pisztáciát, bele reszeljük a citrom héját.. Kevés pisztáciát hagyunk diszitésnek. A fehér csokit gőz fölött felolvasztjuk. A fehér csoki 2/3 -t is a krémhez keverjük.

A lapokat megkenjük, pisztáciás mascarpone krémmel, csurgatunk rá egy kevés fehér csokit, és megszórjuk pisztáciával.
Rátesszük a másik lapot és az egész tortát megkenjük krémmel. 
Díszítésként fehér csokit és pisztáciát teszünk rá.





2022. január 11., kedd

Tonhalkrém

1 doboz olajos hal
1 db kicsi tejföl
1 fej lilahagyma
6 db csemege uborka
pár csepp citrom
1 kk. mustár
kicsi só
Recept
A hagymát megtisztítjuk, az uborkát lecsepegtetjük.
A halról leöntjük a levét, arra nincsen szükségünk.

A késes aprítóba bele kell tenni a hagymát, uborkát, kicsit aprítani rajta, majd a többi hozzávalót és addig aprítani, míg a kívánt állagot el nem éri. 
Alaposan összekeverjük a halkrémet és egy éjszakára (de minimum 5-6 órára) hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.
Lilahagyma helyett zöldhagymát is tehetünk bele.





2022. január 7., péntek

Fitt pizza variációk


Karfiol alapú pizza


1 karfiol

2 db tojás

2 gerezd fokhagyma

2 ek pesztó (opcionális)

20 g trappista vagy 15 g parmezán sajt vagy 20 g növényi sajt

só, bors

50 g csirkemellsonka vagy pulykamellsonka

Szósz:

250 g paradicsompüré,

só,

bors,

kakukfű,

oregáno,

bazsalikom,

pici barna cukor

• 2 gerezd fokhagyma

Recept:
A tisztított és teljesen megszárított zöldségeket - karfiolt rózsáira szedve, fokhagyma, darabolt
hagyma - aprítógépben addig daráljuk, míg morzsás állaga nem lesz. Közepes keverőtálban
összedolgozzuk a zöldségmorzsát a tojásokkal, közben sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. Kanállal ráadagoljuk a
masszát . Ellapítjuk a kanál domború felével, kb. 1 cm magasságúra.
Kb. 8-10 perc után barnulni kezd, ekkor megforgatjuk, és további 5 percig
sütjük. Ezután kivesszük a tepsit a sütőből, rátesszük a kívánt feltéteket.
Visszatesszük őket a forró sütőbe, és pár perc alatt rágrillezzük (rápirítjuk) a feltéteket


Útifű maghéj pizza


2 tojás



tej vagy növényi tej

3 ek útifű maghéj

Szósz és feltét mint az előző receptben.

Recept:
Mindent üsszekeverünk és 10-15 percig állni hagyjuk. Sütőpapírra kb 1 cm vékonyra kenjük.
180 fokos előmelegített sütőben addig kell sütni míg meg nem szilárdul. Utána jöhet rá a feltét és azzal addig kell sütni amíg sajt megolvad.

Lenmagos pizza

1 csésze őrölt lenmag
2 tojás

Szósz és feltét mint az előző receptben.

Recept
Őröld a lenmagot (vagy vásárolj őröltet), majd keverd össze a tojással.
Egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezd át a tésztát és formázz belőle kör alakot. Ekkora mennyiségű hozzávalóból kb. 25 cm átmérőjű pizzát kell kapj, szóval a tészta nem lesz túl vékony.
Süsd a tésztát 175 Celsius-fokon (345 °F).
Körülbelül 8 perc után vedd ki a sütőből, tedd rá a kívánt feltétet.
Süsd tovább még 15 percig.



2022. január 4., kedd

Brokkolis pesto tésztával

Hozzávalók
6 ek olívaolaj
1 nagy fej fehér hagyma
4 gerezd fokhagyma
40 dkg brokkoli
1 dl víz (tésztafőzővíz)
50 g fenyőmag (pirított)
2 ek élesztőpehely
1 csokor petrezselyem
1 csokor bazsalikom
só ízlés szerint
fekete bors ízlés szerint
40 dkg spagetti tészta (durum spagetti)
1 fél citromból nyert citromlé


Elkészítés

A durum spagettitésztát sós vízben al dentére főzzük. A főzővízből félreteszünk egy decit, majd leszűrjük a tésztát.
Az olívaolaj harmadán üvegesre pároljuk az aprított hagymát és fokhagymát.Hozzáadjuk a brokkolit, és 10-15 perc alatt puhára pároljuk. Picit oda is piríthatjuk, az ízeknek jót fog tenni.A párolt zöldségek harmadát késes aprítóba tesszük. Hozzáadjuk a tésztafőzővizet, a pirított fenyőmagot, a sörélesztőpelyhet, az aprított petrezselymet és bazsalikomot. Ízlés szerint sózzuk-borsozzuk (csak ezt sózzuk, mást eddig nem), hozzáöntjük az olívaolaj maradékát, és az egészet krémesre turmixoljuk.A zöldségszószt visszaöntjük a párolt zöldségekre, és hozzáadjuk a megfőtt tésztát is. Alaposan összekeverjük, pár percet összemelegítjük, majd tálaljuk.Tálaláskor megszórjuk tetszés szerint plusz fenyőmaggal, sörélesztőpehellyel, petrezselyemmel, bazsalikommal és borssal. Egy-egy facsarásnyi citromlé is mehet rá, nagyon jól kihozza az ízeket.

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti