2019. január 9., szerda

Fehér csokis sajttorta


Alap:
150 g Zab álom keksz darálva
5 dkg vaj

Tészta:
6 tojás
6 ek cukor
500 g mascarpone
250 ml tejszín
4 ek zabliszt
vanília kivonat

Fehér csoki krém:
100 g fehér csoki
1 tojás
50 g margarin

Minden hozzávalónk szoba hőmérsékletű legyen. A kekszet aprítóban finomra őrlöm, majd elkeverem  a vajjal. Kézzel, egyenletesen eloszlatom a tortaforma alján. A tortaformát a hűtőbe teszem.

A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy nagy tepsiben vizet teszek a sütő aljába.
A tojásokat szétválasztom és a sárgáját kikeverem a cukorral. a tojásfehérjét habbá verem.  A habosra kevert cukros sárgájához adom a mascarponét, a tejszínt,  és a vanília kivonatot. Óvatosan összekeverem  tojás fehérje habbal. A masszát ráöntöm a lehűlt keksz alapra és a sütőbe teszem.
15 perc után a hőmérsékletet 120 fokra csökkentem, és így még kb. 1 órán keresztül sütöm. Ha meg akarjuk tudni, hogy elkészült-e a sajttortánk, nem szurkálni kell, hanem rázni. Akkor jó, ha a szélén már megszilárdult, de a közepén még enyhén remeg. Mikor elérte ezt az állapotot, kiveszem a sütőből, és hagyom kihűlni. A peremén egy késsel óvatosan fellazítom, majd leveszem a kapcsos formát róla.
Közben elkészítem a fehér csoki krémet. A krémhez valókat a fehér csokival összefőztem és amint kicsit kihűlt akkor kevertem bele a vajat és habverővel krémesítettem, majd betettem a hűtőbe egy kis időre. Amikor kenhető állagú lett, akkor raktam csak a tortára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti