2009. január 15., csütörtök

VADAS MARHASZELET GYORSAN

Hozzávalók: 4 szelet marhafelsál (kb. 50 dkg), mustár, 2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, bors, 1 teáskanál koriander, 2 babérlevél, olaj, 20-20 dkg sárgarépa és gyökér, 1 pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 citrom leve és héja, só.
Miután 2 zacskó közé rakva alaposan kiklopfoltam a húsokat, lekentem mindet a páccal, amihez olajat, mustárt, borsot, mozsárban megtört koriandert, babérlevelet, 1 gerezd zúzott fokhagymát és 1 kisebb fej apróra vágott vöröshagymát használtam. 6 óra hűtőben pihentetés után megsóztam és olajon hirtelen megpirítottam a marhát, a visszamaradt zsiradékon pedig egy újabb fej apróra vágott vöröshagymát, valamint a felkarikázott répát és gyökeret is átfuttattam.
Sütőzacskóba tettem a húst és a zöldségeket, kb. 1 deci vizet is öntöttem rá.180 fokon 30 perc alatt készre pároltam az egészet. A hússzeleteket melegen tartjuk, a mártáshoz pedig a hússal együtt párolt zöldségeket leturmixoljuk, aztán 1 evőkanál cukrot karamellizálunk (magyarán egy edénybe tesszük, majd a cukor a hő hatására felolvad és megbarnul). Ráöntjük a turmixot, kevés vízzel még hígítunk is rajta. 1 doboz tejfölből, 2 evőkanál lisztből, némi meleg vízből készített habarással sűrítjük. Ízlés szerint sóval, borssal, mustárral ízesítjük és a végén 1 citrom reszelt héját, és levét adjuk még hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lúdláb torta mogyoróval

Bounty kicsit másképp

Céklás torta

Túrós-narancszselés sütemény

Francia krémes

Aranygaluska vanília öntettel

Csoki bomba

Majorannás pulykamell tésztával

Kókuszgolyó

Medvehagyma paradicsom

Pudingos kekszes torta

Somlói torta

MÁKOS MOGYORÓS KIFLI

ALMÁS PITE

PUDINGOS SÜTI

VADAS MARHASZELET ZSEMLEGOMBÓCCAL

PIZZA

CSOKIS KRÉMSAJTOS

Túrótorta meggyel

Őszibarackdzsem

Őszibarack befőtt

Gyors banán kenyér

Inteligens krémes vagy remegős süti