Ismét meghívást kaptunk Wang mesterhez, ahol egy kitűnő vacsorán vettünk részt.
Wang mester teljes megújulása
Az immár 20 éve Magyarországon élő kínai sztárszakács és étterem tulajdonos, Wang mester teljesen átszervezi étterem-portfólióját Magyarországon. Éttermei az elmúlt évtizedben Magyarország legjobb kínai éttermei közé tartoztak/tartoznak, számos szakmai elismeréssel. 2013. június 29-én örökre bezárja kapuit a Telepy utcai étterem, míg 2013. július 1-től – 2013. szeptember 1-ig bezár a Gizella utcai intézmény is. Utóbbit teljesen átalakítja Wang mester – a belső enteriőr, az asztalok, az ételek, de még az evőpálcikák is – teljesen megújulnak, valamint középen egy nyitott konyha is kialakításra kerül, hogy mindenki szeme láttára készüljenek a remek kínai ételek. A hely továbbra is a pekingi-hunani-ujgur-szecsuáni tartományok ételeit kínálja majd, viszont az eddig kapható ételek nagy része átalakul. “Úgy gondoltam, hogy ideje egy újabb minőségi fokot megugrani, és egy még elegánsabb kínai éttermet létrehozni Magyarországon”- mondta el Wang mester. “Örülök, ha a kínai konyha- és 5000 éves kultúra újabb helyen kerülhet bemutatásra – minőségi alapanyagokkal, új ételekkel” – tette hozzá.
További terv: újabb koncepciójú Wang étterem a láthatáron
A Gizella úti étterem teljes megújulásával párhuzamosan Wang mester egy másik, vadonatúj étterem koncepciót is szeretne itthon megvalósítani. Az új hely a “Best of China” koncepciót követi magas éttermi színvonalon, ahol - ellentétben a Gizella úti étteremmel– itt Kína Univerzum összes szegletéből kínálnak remekműveket, de csakis a legjobbakat. Az új hely vélhetően Budapest 5. kerületében kerül kialakításra. A Telepy utca ételeit a “Best of Telepy” rendezvénysorozat keretein belül búcsúztatták a sajtó képviselői, és gasztronómiai bloggerek
Leves
*Si-Chuan csípős, savanyú leves
Ételek
* Kínai húsos táska
* Ízletes sertésfülfalatok* Száznapos tojás zöldpaprikával* "Ko shui fei pian", azaz a szupersztár ökörszív & pacal kombó
* Étvágygerjesztő zellersaláta
* fekete-fafülegomba-saláta
* Gong-bao királyrák
* Pekingi hagymás csirke
* Dong Po sertésköröm barna szószban párolva
*Ég és Föld oldalas
* Csirke "Ge shan" módra
* Ma-po tofu
* Sült báránydarabkák
* Wang mester pirított tésztája
* Kínai jázmin rizs
Desszertek
*Kókuszos rizstésztagombóc
*Édes kínai kenyér
További Info:
Lucullus BT, Wang mester szakmai együttműködő partnere Web: www.lucullus.hu
Blog: http://lucullus.blog.hu
Face: www.facebook.com/lucullusbt
Tel: +3620 240-8530
Wang étterme: http://www.kinaikonyha.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése